Megérkezett a Samsung Galaxy A52, A52 5G és az A72

Megérkezett a Samsung Galaxy A52, A52 5G és az A72
Megérkezett a Samsung Galaxy A52, A52 5G és az A72

Megérkezett a Samsung Galaxy A52, A52 5G és az A72

 

 

Budapest, 2021. március 17. – A Samsung bemutatja a Galaxy A52, A52 5G és A72 okostelefonokat, amelyekkel a vállalat legújabb fejlesztései széles körben elérhetővé válnak. A Galaxy A széria új tagjai megkönnyítik a kommunikációt, a kamera- és kijelzőinnovációkkal pedig a tartalomgyártás és -fogyasztás élménye is megújul. A számos Galaxy funkció, a vízállóság és a hosszú élettartamú akkumulátor gondoskodik a megbízhatóságról. A Galaxy A széria hozzáférést biztosít a teljes Galaxy Ökoszisztémához, hiszen remekül működik együtt a Galaxy Buds Pro, a Galaxy SmartTag és Galaxy Tab[1] eszközökkel is.

 

„A Samsung olyan megoldásokat kínál a felhasználóknak, amelyekre vélhetően a leginkább szükségük van. Ennek megfelelően a Galaxy A szériát úgy alkottuk meg, hogy a legjobb Galaxy fejlesztések a lehető legtöbb emberhez eljuthassanak – mondta el Dr. TM Roh, a Samsung Mobilkommunikációs üzletágának vezetője és elnöke. – A Galaxy A52, az A52 5G és az A72 a Galaxy márka filozófiájának kiváló példái, a legújabb technológiákkal, szolgáltatásokkal és funkciókkal, elérhető áron.”

 

A kamera szabad alkotáshoz és önkifejezéshez

A Samsung kameratechnológiája minden készülékben magas szintet képvisel, nincs ez másként a Galaxy A52, A52 5G és A72 esetében sem. A telefonokban bemutatkozó izgalmas újításokkal a felhasználók még változatosabb és szórakoztatóbb tartalmakat készíthetnek.

  • Sokoldalú kamera – A felhasználók színpompás és éles fotókat és videókat készíthetnek a Quad kamerával, akár 64 MP felbontásban. A 4K videókivágással egy pillanat alatt készülhetnek 8 MP felbontású képek a 4K videók legjobb részeiből. A Jelenetoptimalizáló MI segítségével találja meg az ideális beállításokat 30 különböző kategóriában, mint például az ételfotók, a kisállatok vagy a tájképek.
  • Stabilitás éjjel-nappal – Legyen szó a legújabb táncos őrületről vagy a deszkás trükkről, ami végre sikerül, az Optikai képstabilizálónak köszönhetően a felvételek élesek és stabilak lesznek. Egyetlen fontos mozzanat sem maradhat ki a gyengébb fényviszonyok miatt sem. Az Éjszakai mód képfeldolgozási technológiája több képből alkot egyet, így akár sötétben is fényes és tiszta fotók készíthetők.
  • Szórakoztató képek – A felhasználók minden fotónak egyedi stílust adhatnak az AR Emoji és Személyes Szűrők használatával. A kamera alkalmazásban található Fun mode-ban[2] a Snapchat AR szűrői is használhatók közvetlenül a képek készítésekor.

Továbbfejlesztett kialakítás és fantasztikus kijelző

A Samsung a felhasználók életmódjához illeszkedő, látványos kijelzővel és kifinomult kialakítással emeli új szintre a mobilos élményeket.

  • Világos és gördülékeny – A Samsung egyedülálló Super AMOLED kijelzőjén a tartalmak látványos formában jelennek meg. A Galaxy A52 5G 120 Hz-es és az A52 és A72 90 Hz-es képfrissítésével a görgetés minden korábbinál simább élményt nyújt. A 800 nites fényerőnek köszönhetően a felhasználók kültéren is könnyen megnézhetik a legújabb posztokat vagy a kedvenc sorozatuk legújabb részét.
  • Kényelmes használat – A kijelző elnyerte a Szemkímélő tanúsítványt[3]. A készülék Szemkímélő szűrője[4] automatikusan beállítja a kijelző színhőmérsékletét a megjelenített tartalomtól és a használati szokásoktól függően, így óvja a felhasználók látását.  
  • Letisztult megjelenés – Az új Galaxy A szériás eszközök megújult kialakítása egyszerű és praktikus, finom élekkel és minimálisra csökkentett kameraszigettel.

 

Különleges élmények a Galaxy Ökoszisztéma erejével

Az új Galaxy A szériás felhasználói élményt a Samsung Galaxy Ökoszisztémájában rejlő egyedi lehetőségek és a folyamatos kapcsolat teszik teljessé.

  • Rendezett és összekapcsolt – A SmartThings segítségével készülékek ezrei működtethetők az okosotthon hálózatán keresztül Galaxy A okostelefonról, legyen szó viselhető eszközökről, tabletekről, PC-kről vagy tévékről. A SmartThings Find szolgáltatás iránymutatásával a csatlakoztatott eszközök könnyen megtalálhatók, a Galaxy SmartTag[5] Bluetooth keresővel pedig az offline állapotban lévő készülékek és személyes tárgyak is nyomon követhetők. A felhasználók így a Galaxy A szériás készülékükkel felügyelhetik az egész háztartás működését.
  • Közös zenehallgatás – A felhasználók egyszerűen hallgathatnak közösen podcastet vagy kedvenc zenéiket, akár közös edzés közben is. A Zenemegosztás funkcióval a telefon azonnal szinkronizálható egy másik készülékkel, így a zene mindkét hangszórón megszólal. Az okostelefonokhoz két pár Galaxy Buds fülhallgatót csatlakoztatva a közös zenehallgatás a Buds Together megoldással folytatódhat.
  • Egyszerű megosztás – A Quick Share segítségével a felhasználók könnyen küldhetnek képeket és videókat a közeli Galaxy eszközökre, méretbeli korlátozás nélkül, így könnyen eldönthetik, melyik közös kép kerüljön ki a profiljukra. A Személyes megosztás[6] funkcióval az is könnyedén beállítható, hogy mely személyek számára legyen elérhető a megosztott tartalom, ha pedig a felhasználók meggondolnák magukat, egy mozdulattal visszavonhatják a megosztást.

 

Hozd ki a legtöbbet a Galaxy készülékekből!

Az új Galaxy A szériás készülékek olyan alapvető Galaxy fejlesztésekkel érkeznek, amelyeket minden felhasználó megérdemel.  

  • Biztonságban – A felhasználók bátrabban kísérletezhetnek, mint eddig bármikor, hiszen a Galaxy A52, az 52 5G és az A72 is por- és vízálló[7], IP67-es értékeléssel. A felhasználók személyes adatainak biztonságáért a beépített Samsung Knox[8], a vállalat saját, biztonsági platformja látja el.
  • Egy töltéssel két napig – Fotózás, tartalomgyártás és -fogyasztás teljes sebességgel, akár két teljes napon keresztül[9]. Az A52 4.500 mAh és az A72 5.000 mAh kapacitású[10] akkumulátorával lehetséges!
  • Szupergyors 5G – A felhasználók élete magas fordulatszámon pörög, a telefonjuknak pedig tartani kell velük a lépést. A kiemelkedő teljesítményt és a hipergyors internetelérést biztosító Galaxy A52 5G-vel az 5G sebesség[11] csak egy érintésre van.   
  • Prémium részletek – A Galaxy A52, az A52 5G és az A72 olyan Galaxy technológiákkal érkeznek, mint az egyedülálló sztereó hangszórók Dolby Atmosszal vagy az akár 1TB-ig[12] bővíthető tárhely. A továbbfejlesztett One UI 3 felületnek köszönhetően a felhasználói élmény letisztultabb, a készülékek pedig könnyebben használhatók, zavaró elemek nélkül.
  • Fenntartható anyagok – A fenntartható működés érdekében a Samsung rendszeresen felülvizsgálja termékeit, azok csomagolását és a vállalati folyamatokat. A Galaxy A52, A52 5G és A72 készülékek újrahasznosított papírból készült csomagolásában minimalizálták a kihasználatlan helyet, így hatékonyabbá vált a gyártási folyamat[13].
  • Szoftverfrissítések – A vállalat célja, hogy a Galaxy felhasználóknak folyamatosan naprakész operációs rendszert biztosítson, ez pedig az A szériára is igaz. A Galaxy A52, A52 5G és A72 legalább három generáción keresztül kap majd szoftverfrissítéseket, a rendszeres biztonsági frissítéseket pedig legalább 4 évig garantálja a Samsung[14].

 

Elérhetőség

A Galaxy A sorozat legújabb tagjai Király lila, Király fekete, Király fehér és Király kék árnyalatokban[15] érkeznek. A készülékek Magyarországon március 17-től érhetők el. A Galaxy A52 139,990, az A52 5G 169,990, az A72 pedig 174,990 forintos ajánlott fogyasztói áron vásárolható meg.

Azok a felhasználók, akik 2021.03.17. (15:00) és 2021.03.25. (23:59) között vásárolják meg a Galaxy A52, Galaxy A52 5G és az A72 készülékek valamelyikét, Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülhallgatót igényelhetnek ráadásként.

 

Az új Galaxy A szériás készülékekről további információ a https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-a-series/ weboldalon érhető el.

 

Termékjellemzők

 

Jellemző

Galaxy A52

Galaxy A52 5G

Galaxy A72

Kijelző

6,5 colos FHD+ Super AMOLED

Infinity-O Display (1080 x 2400),
407 ppi

90 Hz képernyőfrissítés

6,5 colos FHD+ Super AMOLED,

Infinity-O Display (1080 x2400), 407 ppi 

120 Hz képernyőfrissítés

6,7 colos FHD+ Super AMOLED
Infinity-O Display (1080 x 2400), 394 ppi 

90 Hz képernyőfrissítés

* Infinity-O Display: közel kávamentes kijelző.

* A kijelzőt teljes téglalapként, átlósan mérve, a lekerekített sarkokat nem számítva. A valós felület kisebb a lekerekített sarkok és az előlapi kamera miatt. 

Méret és tömeg

75,1 x 159,9 x 8,4 mm

189 g

75,1 x 159,9 x 8,4 mm

189 g

77,4 x 165,0 x 8,4 mm

203 g

Kamera

 

[Előlapi kamera]

32MP FF (F2.2, 0.8µm)

[Előlapi kamera]

32MP FF (F2.2, 0.8µm)

[Előlapi kamera]

32MP FF (F2.2, 0.8µm)

[Hátlapi kamera]

Főkamera: 64MP OIS AF (F1.8, 0.8µm)

Ultraszéles látószög: 12MP FF (F2.2, 1.12µm)

Makró: 5MP FF (F2.4, 1.12µm)

Mélységérzékelő: 5MP FF (F2.4, 1.12µm)

 

*Zoom

Akár 10X Digitális zoom

[Hátlapi kamera]

Főkamera: 64MP OIS AF (F1.8, 0.8µm)

Ultraraszéles látószög: 12MP FF (F2.2, 1.12µm)

Makró: 5MP FF (F2.4, 1.12µm)

Mélységérzékelő: 5MP FF (F2.4, 1.12µm)

 

*Zoom

Akár 10X Digitális zoom

[Hátlapi kamera]

Főkamera: 64MP OIS AF (F1.8, 0.8µm)

Ultraszéles látószög: 12MP FF (F2.2, 1.12µm)

Makró: 5MP FF (F2.4, 1.12µm)

Teleobjektív(3x): 8MP OIS AF (F2.4, 1.0µm)

 

*Zoom

Akár 30X Digitális zoom

3X Optikai zoom

AP

Nyolcmagos processzor (2x2.3 GHz + 6x1.8 GHz)

Nyolcmagos processzor (2x2.2 GHz + 6x1.8 GHz)

Nyolcmagos processzor (2x2.3 GHz + 6x1.8 GHz)

Memória

RAM: 6GB 

ROM: 128GB 

RAM: 6GB

ROM: 128GB​

RAM: 6GB 

ROM: 128GB 

* Modelltől, országtól és szolgáltatótól függően változhat.
* A tényleges tárhely az előre telepített szoftverektől függően változhat.

Bővíthetőség és SIM

2 slot (SIM 1 + Hibrid SIM)

Micro SD: 1TB-ig

* A MicroSD kártya külön megvásárolható. Az elérhetőség országtól és gyártótól függően eltérő lehet.

* A SIM kártya külön megvásárolható. A Dual SIM elérhetősége országonként és szolgáltatónként eltérő lehet.

* A Galaxy eszközökön az eSIM használata bizonyos esetekben szoftverfrissítést igényel, valamint bizonyos országokban korlátozva lehet. Az eSIM előfizetés elérhetősége szolgáltatónként eltérő lehet.

Akkumulátor

4.500 mAh (átlagosan)

4.500 mAh ​(átlagosan)

5.000 mAh (átlagosan)

* Harmadik fél általi laboratóriumi körülmények között mérve.  Jellemző érték a becsült átlagérték, figyelembe véve az akkumulátor kapacitásának eltérését az IEC 61960 szabvány szerint tesztelt akkumulátorminták között. A névleges (minimális) kapacitás 4370mAh a Galaxy A52 és A52 5G esetében és 4860 mAh az A72 esetében. Az akkumulátor tényleges élettartama a hálózati környezettől, a használati szokásoktól és más tényezőktől függően változhat. 

Töltés

25W Gyorstöltés

* Vezetékes töltés (AFC és QC2.0 kompatibilis)

OS

Android 11

Hálózat

LTE

5G Sub6 FDD,5G Sub6 TDD

LTE

* A valós sebesség az országtól, szolgáltatótól és a felhasználói környezettől függően változhat.  

Csatlakoztathatóság

Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac (2.4G+5GHz)

Bluetooth® v 5.0

USB Type-C 2.0

Geolokáció (GPS, Galileo, Glonass, BeiDou)

* A Galileo és a BeiDou lefedettség korlátozott lehet. A BeiDou nem minden piacon érhető el.

Fizetési megoldások

NFC

MST

* Csak bizonyos piacokon érhető el. A fizetési megoldások és az elérhető funkciók az ország és a szolgáltatók függvényében változhatnak. A Samsung Pay Magyarországon nem érhető el.

Szenzorok

Gyorsulásmérő, Ujjlenyomat-olvasó, giroszkóp, Hall-érzékelő, geomagnetikus szenzor, virtuális közelségérzékelő, környezeti fényérzékelő

Hitelesítés

Képernyőzár-feloldás: elhúzásminta, PIN-kód, jelszó

Biometrikus azonosítás: Ujjlenyomat-olvasó, arcfelismerés

Audio

Sztereó hangszórók AKG hangzással]

Surround hangzás Dolby Atmos technológiával

 

[Ultramagas minőségű audió visszajátszás]

UHQ 24-bit támogatás

PCM: akár 24 bit

 

[Audio playback formátum]

MP3, M4A, 3GA, AAC, OGG, OGA, WAV, AMR, AWB, FLAC, MID, MIDI, XMF, MXMF, IMY, RTTTL, RTX, OTA

[Bluetooth]

Duál audió: Két Bluetooth eszköz Galaxy A52-höz vagy A72-höz való csatlakoztatásával a két eszközön egyszerre lehet hangot lejátszani.

*A két eszköz adott esetben minimálisan eltérő hangzást biztosíthat.

 

Skálázható kodek: Továbbfejlesztett Bluetooth kapcsolat, amely a környezeti rádiófrekvenciák által okozott interferenciát is kezeli.

*Csak bizonyos Samsung és AKG által gyártott kiegészítőkkel együtt érhető el.

Video

[Video playback formátum]

MP4, M4V, 3GP, 3G2, AVI, FLV, MKV, WEBM 

 

[TV kapcsolat]

Vezeték nélküli: Smart View (képernyő tükrözés 1080p 30 fps-nél)

Vízállóság

IP67

* Az IP67-as besorolást 1 méter mély édesvízben tesztelték, maximum 30 perces víz alatti használat során. Vizes használat után törölje / szárítsa meg az eszközt. Nem javasolt a használat strandon, medencében vagy szappanos vízben. 

*A jelen dokumentumban szereplő funkciók, jellemzők, specifikációk és a termékre vonatkozó más információk, beleértve, de nem kizárólag a termék előnyeire, kialakítására, árára, összetevőire, teljesítményére, rendelkezésre állására és képességeire vonatkozó információkat is, előzetes figyelmeztetés vagy kötelezettségvállalás nélkül változhatnak. 

 

[1] A Galaxy Buds Pro, a Galaxy SmartTag és a Galaxy Tab külön vásárolható meg.

[2] Az elérhetőség országtól és szolgáltatótól függően változhat.

[3] Az SGS, vezető minősítőintézet az Eye Care Certification hitelesítéssel díjazta a Galaxy A szériát, a kékfény káros hatásainak csökkentéséért. További információ a www.sgs.com weboldalon érhető el.

[4] A Szemkímélő szűrő alapértelmezetten ki van kapcsolva, a beállítások között kapcsolható be.

[5] A Galaxy SmartTag külön vásárolható meg.

[6] A Személyes megosztás biztonságosabb megosztást tesz lehetővé egy blockchain alapú titkosítási technológiának köszönhetően. Elérhető Android P vagy újabb verziójú Galaxy okostelefonokon az alkalmazás letöltésével. Megosztás után a küldő fél visszavonhatja a fájlok megtekintési jogát a címzettől.

[7] A Galaxy A72 és Galaxy A52 IP67 besorolást kaptak. Az IP67-as besorolást 1 méter mély édesvízben tesztelték, maximum 30 perces víz alatti használat során. Vizes használat után törölje / szárítsa meg az eszközt. Nem javasolt a használat strandon, medencében vagy szappanos vízben. Ha a készülékre cukortartalmú folyadék kerül, tiszta, álló vízben tisztítható. Csak alacsony víznyomás mellett használható. Magas nyomású vízben, például mosdó vagy zuhany alatt károsodhat a készülék.

[8] Az elérhetőség készüléktől függően változhat.

[9] Az átlagos felhasználói szokások alapján becsült érték. Az Egyesült Királyságban elérhető verziókon (SM-A725, SM-A525, SM-A526, SM-A325, SM-A326) tesztelve a független Strategy Analytics által, 2021.01.20 és 01.31 között, alapértelmezett beállítások mellett, LTE és 5G Sub6 hálózaton (nem tesztelték 5G mmWave hálózaton). Az akkumulátor tényleges élettartama a hálózati környezettől, a használati szokásoktól és más tényezőktől függően változhat. 

[10] Az A52 LTE és A52 5G modellek akkumulátora 4,500mAh, a Galaxy A72 akkumulátora pedig 5,000mAh kapacitású.

[11] Optimális 5G kapcsolatot igényel. A valós sebesség az országtól, a szolgáltatótól és a felhasználói környezettől függően változhat.

[12] Az SD kártya külön vásárolható meg.

[13] Ezek az anyagok PEFC (Programme for the Endorsement of Forest Certification), SFI (Sustainable Forestry Initiative) és FSC (Forest Stewardship Council) minősítéssel rendelkeznek.

[14] A készülék megjelenésétől számítva. A biztonsági frissítések elérhetősége országtól függően változhat. A frissített modellek listája és a frissítés sorrendje változhat és rendszeresen felülvizsgált. További részletek a Samsung Mobile “Security Updates” oldalon https://security.samsungmobile.com/workScope.smsb érhetők el.

[15] A színek elérhetősége országtól függően változhat.